Több, mint negyed évszázaddal Mátyás halála után jelentősen megváltozott az ország. A török fenyegetése nagyobb mint bármikor, a kamara helyzete instabil, a trónt pedig egy német uralkodó foglalja el. Évszázadok óta törekvése a magyar királyoknak és rendeknek a német befolyás csökkentése, és ezek után II. Lajos lesz az uralkodó. A fiatal király 1516-os trónra lépésével nagybátyja, Brandenburgi György is befolyásos szerephez jut. A budai udvartartás csupa német ajkú és német származású emberekből áll. Az akkori közvélemény nem tartotta elfogadhatónak a király és környezetének szokásait, életmódját, emellett a magyar vezető réteggel, a főpapsággal és a főnemességgel szemben is elégedetlenek voltak az emberek. A török állandó nyomás alatt tartotta a végvár rendszert, a hadi kiadások óriási összegeket emésztettek föl. A Német-Római császár és a német fejedelemségek nem támogatták a magyar honvédő harcokat, holott ez a többi európai nemzetnek is az érdekében állt volna. A török veszély miatt az emberek még inkább a vallás megújulásában látták a reményt, de az egész országban tapasztalható németellenesség bezárta a füleket és a megkeményítette a szíveket a lutheri üzenetek előtt. Anyagi támogatást egyedül a Szentszék biztosított a magyarok számára, ráadásul Luther 1522-ben még nem támogatja a török elleni fellépést, teljes értetlenségének ad hangot, nem érti miért kellene a németeknek segíteni a magyar törekvéseket. Ezek együtt világosan kirajzolták a kor politika iránt érdeklődő tömegei előtt, hogy a török mellett a Németországból érkező lutheri eretnekség hazánk legnagyobb veszedelme.[1]

Egy ilyen összetett és nehéz gazdasági, politikai és katonai helyzetben éri el hazánkat a reformáció. A Magyarországért aggódó egyházi és nemesi emberek, köztük Werbőczy István, Báthory István vagy a Karthauzi Névtelen nevű hithű katolikus szerző mind úgy gondolták, kötelességük tenni a német áfium ellen, így a magyarság döntő része a mohácsi csatavesztésig nem képes befogadni a lutheri tanok üzenetét. A közismert paradigma talán tényleg igaz, a magyaroknak a sorsfordító pillanatokban sokszor hiányzott a tisztán látáshoz szükséges képesség, mindig csak későn értettük meg történelmünk tanulságát[2].

 

A reformáció eléri Miskolcot

„Ad medium hinc miliarium est oppidum Myskoltz (incolarum quibusdam olim ductis choreis iam olim famosum) subditum arci vinis optimis et omni comeatuum genere abundans.”[3]

(Miskolc (…) mezőváros, a várhoz tartozik, kiváló borokkal, és mindenféle élelemben bővelkedik.)

 

 

A reformáció eszméinek magyarországi terjedéséről csak 1521 után beszélhetünk[4]. A lutheri pontok elsőként a Felvidéken a nagyobb városokban és a bányavárosokban, Erdélyben pedig a kiváltságos szász városokban, valamint a nyugati határszélen Sopronban, azaz inkább a német ajkú településeken jelentek meg. Tekintélyes lelkipásztorok és költők közvetítésén keresztül találkoztak az emberek Luther téziseivel. 1522-től megindulnak a magyar diákok Wittenberg felé, és a hozzánk közelebb eső krakkói egyetemen is erősen hatnak a reformáció eszméi. A következő években a protestantizmus fokozatosan mozgalommá szélesedik ki Magyarországon, és már nem csak a németül is értő művelt magyarok, hanem akár az írástudatlan hétköznapi emberek között is terjedni kezd. 1530-tól a vándorprédikátorok színre lépésével gyorsul föl a folyamat, sorra járják a falvakat és városokat[5]. Miskolc a királyi Magyarországhoz tartozott, és a fellelhető dokumentumok szerint rendezett gazdasági alapokkal rendelkezett ebben az időben. Az avasi borospincék, a környék mező folytatott gazdálkodás, a malmok jövedelme és az erős céhek biztos alapot teremtettek a város lakóinak a mohácsi tragédia után is[6]. A harmincas évektől kezdve egy sor olyan esemény történik, melyek egyrészt magyarázzák a késlekedést a város reformátussá válásában, másrészt elvezetnek Miskolc történetének egyik legnagyobb megrázkódtatásához[7].

A város első szakrális központját a tapolcai bencés apátságot támadás éri. Az addigra erőddé alakított monostornál ádáz csata folyhatott. A rendházra támadó Bebek-fivérekkel szemben nem tudták tartani magukat az Oláh Miklós által odarendelt horvát huszárok, így 1532-ben teljesen lerombolták azt[8]. A szerzetesek a támadás okán beköltöznek Miskolcra az avas lábához, és bár ez a szerzetesség sem tudta tartósan megvetni a lábát a városban, a katolicizmus általuk tovább erősödött. A ferencesek sem voltak jelen Miskolcon egészen a XVIII. századig, így a papság között nem volt jelen a protestantizmus eszméje, ami segíthette volna az új vallás terjedését. A diósgyőri uradalomhoz tartozott egy másik szerzetes rend is. A pálosoknak a mai Majlát városrészben állt a Krisztus Szent Teste monostora, melyet Balassa Zsigmond az uradalom birtokosa rombol le 1549-ben[9].

Miskolc reformációja egy ilyen zavaros időszakra esik, a konkrét történéseket pedig homály fedi. Egy korabeli levelezés viszont bizonyítja, hogy a kor jeles protestáns főurának, Perényi Péternek az udvari papja, a krakkói egyetemet megjárt Dévai Bíró Mátyás Miskolcon élt és prédikált. Hogy kinek a meghívására érkezett szintén nem tudni, de a város kegyúri joga akkor már lehetővé tette, hogy szabadon válassza meg pásztorát. Ez a kiváltság még Zsigmond idejéből származik[10], melyet II. Ulászló pont száz évvel később megerősített[11]. A protestáns mozgalmat bőkezűen támogató Perényi családnál szolgált, így meglephette, hogy Miskolcon szemben a zempléni helyzettel még erősen tartotta magát a római egyház. Ennek a fent említettek mellett az is oka volt, hogy a diósgyőri uradalom birtokosnője Fánchy Borbála hitbuzgó katolikusként  ügyelt rá, hogy semmilyen lutheri vagy kálvini ’métely’ erőt ne vehessen a miskolci híveken. Dévai Bíró Mátyás az első vándorprédikátorok egyike volt, akik az új vallást felkészült, tanult módon próbálták megismertetni a hívekkel. Dévai Bíró Mátyás 1542-ben érkezett Miskolcra és a Szent István plébániatemplomban szószékéről hirdette Isten Igéjét, immár magyar nyelven. Ám a miskolci közönség talán nem állt még készen az új vallásra, vagy Dévai személye körül lehettek problémák, pontosan nem tudni. De bizonyára valamilyen nézeteltérés lehetett az oka Dévai Bíró egy évvel későbbi távozásának Miskolcról. Ezzel a reformáció térnyerésének első próbálkozása bár nem járt sikerrel, két évtized múlva már a kálvini irányzat szerint gyakorolják vallásukat a miskolci emberek[12].

A vallásváltásban Borsod vármegye jelesebb települései, mint Sajószentpéter vagy Szikszó, illetve a tiszántúli területek is előrébb jártak Miskolcnál. Ennek nem csak az volt az oka, hogy a miskolci plébánia az egri érsekséghez tartozott és a földesúrnő bigott katolicizmusa áthathatott minden intézkedését, hanem a városra rárontó török csürhe újabb pusztítása is szerepet játszott. Sajnos a török az idők során nem csak egy alkalommal sanyargatta Miskolc városát.  Az első jelentősebb károkat I. Szulejmán hada okozhatta, akinek serege 1526 őszén végigdúlta az Északi-középhegység peremvidékéig[13].

„Váctól fogva Gyengyesig, Miskolcig, Mohiig [...] a Tisza Duna közütt mind megrablák, ígetík. Az Ur Isten tudja, mennyi számtalan ezer rabot elvívínek" (Draskóczi, Gyulai, Kubinyi, Ringer, & Tóth, 1998, old.: 510.)

A miskolciak vallásváltásában a végső szót a közösség mondhatta ki, de a változással és az új hitvallással az egyénnek előbb azonosulni kellett. A teológiai üzeneteknek azt is meg kellett fogalmazniuk, hogy milyen az ideális közösség melybe az egyén könnyen és szívesen be tud illeszkedni. A reformáció a normákat is megváltoztatta, így onnantól ehhez a megreformált vallási közösséghez tartozásban öltött testet az a lelki igény, hogy a jó oldalhoz tartozok. A megreformált egyház egyben egy új kapcsolódási pont is lett magához a közösséghez.