A Szinva kiszámíthatatlan folyásától védve, a zöldellő hegyoldalban épül meg a miskolci egyház, amely még a XIV. század elején is a kis eklézsiájú plébániák közé tartozott. A lakott részektől magasabban álló épület mindenképpen biztonságosabb hely volt mint a vízpart, valamint az erdős domb nem volt művelésre alkalmas hely. Továbbá ekkor még nem voltak pincék Miskolc fölött, melyek később az értékét, hírnevét és hangulatát adták az Avasnak. A templom helyválasztása nemcsak a lehetséges természeti veszélyforrások ellen volt jó, hanem fizikai elkülönülése mutatta spirituális elkülönülését, emelkedettségét is. Távol a hétköznapoktól, magasabban a mindennapok életterétől, de mindez csak egy karnyújtásnyira a domb oldalában. Ha ma az Erzsébet térről fölpillantunk a teret lezáró robosztus domboldalra, érezhető ahogy fölénk kerekedik az épület, monstre tömegével szelíden megbújik a fák sűrűjében.

A magyarság első sors tragédiája nem csak az akkori nemesi, értelmiségi vezető rétegét sodorta el, hanem az ország lakosságát szó szerint megtizedelte. A Muhi csatából éppen csak megmenekülő IV. Béla királyunk Miskolc felé vette az irányt, és a Bükkön keresztül próbált kiutat nyerni. Az őt üldöző tatár csapatok rárontottak Miskolcra, gyenge épületéit lerombolták és a domboldalon álló fatemplomot fölgyújtották. Ez a támadás nemcsak nemzetünknek, hanem városunknak is sorsfordító, és az addigi életet átgondolására kényszerítő eseménye volt.

A támadás hatására a miskolciak fölmenekültek a ruzsini erdők tetejére az Öröm-hegyre, ahonnan üszkös kis településükre később tértek csak vissza. Egy ilyen megrázkódtatást és pusztulást követően sem néptelenedett el a Szinva völgye, hanem a közösség visszatért, és az országhoz hasonlóan megkezdte az újjáépítést. A támadás a völgy nyugati részén álló Borsod várát is érintette, a nem túl erős földvárat megsemmisítették. A terület és a vár maradéka az évtized végén a kincstártól Ernye bánra száll, vélhetően IV. Béla királyunk menekülését segítő tettéért, vagy más érdeméért. Az Ákos nembeli bán és fia, István nádor nemcsak a század végére kiépülő diósgyőri uradalmi központ birtokosai, hanem a leégett fatemplom helyén fölépülő új kőtemplom mecénásai is voltak. A templomot 1260 körül kezdik el építeni, és két évtized múlva 1281-től már szolgálja a miskolci híveket. A XX. századi feltárások egyértelműen bizonyították, hogy egy egyszerű, egyenes szentéjzáródású, és jelentős méretű (27,5 m hosszú, valamint 7,5 méter széles) templom volt ez. Az Avas első kőtemplomát úgy vélik Szent István királyunkról nevezik el, de erre vonatkozó írásos dokumentum nem maradt fönn. A következtetés alapja az, hogy István nádor patrónusa Szent István volt, így adott a feltételezés, hogy a nádor valamint családja által kedvelt és gyakran látogatott templom első királyunk nevét viselte. István nádor vallásos és bőkezű nemesember volt, aki a térségben több egyházi intézményt is támasztott, Magyarország egyik legtekintélyesebb családjának sarja volt. Az avasi kistemplom újjáépítése mellett a szentléleki zárda, a Miskolc Majlát városrészben épült Pálos-rendi kolostor is az ő általa tett alapnak és kezdeményezésnek volt köszönhető. Az Árpád-kor alkonyán országnádorrá választották. A diósgyőri uradalmat nemzettségének központjává teszi, folyamatosan fejleszti és elegáns formára kiépíti. Egyik fiát például a cseh és a lengyel uralkodókkal is rokon bajor hercegnővel házasítja, a pompás menyegzőt az ország főurainak és magasrangú külföldi vendégeinek részvételével a diósgyőri várban tartják. Miskolc hosszú történetében oly’ gyakori pusztulás és újrakezdés még egyszer megjelenik a század vége előtt. Az 1285-ben Borsod vármegyét újra feldúló nogaji tatár csapatok Miskolcig is eljutnak, a települést megint felégetik, az alig pár éve épült kőtemplomát lerombolják. A Miskóc nemzettség épp csak kétszáz éve foglalta el földjét, de már másodszorra kell a teljes újrakezdésen gondolkodni a korban élő jobbágyoknak, az egyház vezetőinek, a kegyúrnak.

Nehéz megmondani mi történt ezután, de nem nehéz kitalálni mit gondolhattak, mit érezhettek a miskolciak. A vérengzés és a rombolás átélése bizonyára mély nyomot hagyott gyermekben, felnőttben egyaránt. Újra megélni a teljes kiszolgáltatottságot. Újra azt lesni kik közelítenek a védőfal nélkül álló település felé. Pár évtizede szinte a teljes magyar nemesség ott pusztult Muhi mellett, a király hónapokig menekült, és egy ilyen reménytelennek tűnő helyzetben pedig remény, kitartás és hit kell az újrakezdéshez.

A város és az akkor Szent György-hegynek nevezett domb oldalában lévő kis templom is romokban állt. Évekig tarthatott az újrakezdés, és a település kegyura biztosan segítette a romeltakarítást és az építést. Hogy ez pontosan ki volt, nem tudjuk. Lehet a nagy kegyelmű, befolyásos István nádor, a Miskolci Ivánkák, vagy az egri káptalan. Mindenesetre hű történeti leírások nélkül is kijelenthető, hogy az élet újra indult, a hit megtartotta a miskolciakat. A templom újjáépítésének kezdeteiről nincsenek forrásaink, de azt tudjuk, hogy plébánosát Miklósnak hívták. Az 1332-ből fönnmaradt pápai tizedlajstrom szerint a Szent István plébánia papja évi 18 garas adót fizetett az egri káptalannak. Ez az összeg nem volt nagy. Ha összehasonlítjuk a bőcsi parókiával amely 10 garast fizetett láthatjuk, hogy valóban kis méretű egyház volt még akkor a miskolci. Tehát az 1281 utáni időszak történései nem világosak, de az biztos, hogy 1323-ra már áll az új román kori templom.

Források:

Marjalaki Kiss Lajos: Történeti Tanulmányok Miskolci várostörténeti közlemények I. Miskolc, Herman Ottó Múzeum, 1987.

Gyulai Éva: Miskolc középkori topográfiája, in Draskóczi István; Gyulai Éva; Kubinyi András; Ringer Árpád; Tóth Péter (szerk.): Miskolc város története I. a kezdetektől 1526-ig, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár és a Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 1996, 175-254.

Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata. Miskolcz város története 1000-1800 II., Miskolc, Miskolcz városa, 1904, 13.

Novotny Gyula: Az avasi templom, Miskolc, Avasi Református Egyház, 1982.

Az egyház létrejötte Miskolcon